A FOGAK ÉS A TEST GONDOSKODÁSÁNAK SZAKEMBERE
Segítségre van szüksége?
+36 1 385 6722

Rólunk

A Profimed megalapítása előtt nekünk sem jutott volna eszünkbe, hogy milyen összetett a helyes fog és ínyápolás.

A vállalat 1997-ben való megalapítása óta több száz előadást, képzést és nagyvásárt rendeztünk. A megszerzett tapasztalatokat másokkal is megosztjuk.

Az újságcikkek olvasásakor nehéz szétválogatni a tanácsokat és az elavult információkat. Asszisztenseink a fogápolással kapcsolatosan a szakemberektől folyamatosan tanulják az aktuális trendeket. Az ismereteiket a képzéseken rendszeresen ellenőrizzük.

Ha fogápolási céljaival ránk bízza magát, minden üzletünkben tanácsot adunk.

 

Csakis szakemberek által felülvizsgált termékeket vásárolhat

Cseh orvosokkal működünk együtt és visszajelzést kapunk arról, hogy mi működik a pácienseknél.

Összegyűjtjük az egyetemekről származó információkat is, amelyeket a tapasztaltabb asszisztensek tízéves gyakorlattal kombinálnak. Ennek is köszönhetően szükséges nevelést nyújtunk.

Ismeri a leggyakoribb fogakat érintő mítoszokat? Az ínysorvadás nem öröklődő betegség és a gyerekeknek a fogaik nem a kevés kalcium miatt romlanak. Tény azonban, hogy a fogszuvasodás az emberiség legszélesebb körben elterjedt betegsége. Mi az akut nehézségek megoldásán kívül segíteni tudunk azok megelőzésében is.

Ha kísérőre van szüksége a fogak világában

Célunk lépést tartani a világ fejlődésével. Folyamatosan képezzük és fejlesztjük magunkat, és ennek alapján a lehető legjobb szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani. Szeretnénk objektíven bírálni, ami hasznos lehet. Még ha ez azt is jelentené, hogy némely terméket nem fogunk árulni.

De ez fordítva is érvényes. A nemzetközi kiállításokon való gyakori részvételnek köszönhetően áttekintésünk van az újdonságokról, amelyekkel itt még senki sem foglalkozik. Sokszor mi vagyunk azok, akik elsőként regisztrálnak az EÚ-ban történő kereskedelemhez.

A szájhigiénia segédeszközeit fogorvosoknak és gyógyszertáraknak szállítjuk. Rossz minőségű termékeket nem tehetünk a katalógusba. Ez ellentétben lenne célunkkal- segíteni az egészséges fogsor elérésében. Az üzleteink azért rózsaszín és fehér színűek, mivel a rózsaszín az egészséges íny színe.

A Profimednél nem keltünk hamis reményeket és nem ígérünk azonnali eredményeket. Garantálhatjuk azonban az Önnél elérhető  lehető legjobb változást. Jöjjön el és próbálja ki ezt a gondoskodást.